Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy ceruzák esetén elsősorban karcolási keménységről beszélünk.

Nem, itt nem az a kérdés, hogy ki mennyire kemény gyerek. Pedig akár az is lehetne, mert sok egyszerű lélek a ceruza keménységének kiválasztásából egyfajta személyiségi kérdést csinál. 

keménység angol 2.jpg

Egy művészlány ismerősöm soha, semmire nem használna olyan ceruzát, amiben a H (H=hard) jelzés szerepel, mert hát ő olyan kis lágy, meg művészi. Ehelyett a különböző B (B=black) jelzésű ceruzákkal próbál írni is a rajz mellett.

Viszonylag fontos lenne annak a megértése, hogy a ceruza keménysége nincsen összefüggésben a lélek keménységével, és ez akkor is igaz, ha egy szögletes gondolkodású mérnök csak H jelzést használ.

Megfelelő feladatra megfelelő keménységet

angol keménység 3.jpg

Mint a fenti skálából világosan kitűnik, minél inkább H irányba mozdulunk el, annál keményebb a ceruza. Annál jobban karcolja a papírt és a hagyott nyom is egyre kevésbé látszik. A ceruza kevésbé kopik, ritkábban szükséges a hegyezés, nem maszatolódik a nyom

Ha B irányba indulunk, akkor lágyabb grafittal találkozunk. A ceruza gyorsabban kopik, szükséges a gyakoribb hegyezés, a nyom kenődik

Alapszabály:

  1. Műszaki rajzhoz F-9H
  2. Rajzhoz, árnyaláshoz, tónusozáshoz B-9B
  3. Íráshoz (és ez a blog erről szól), nincs jobb, mint a HB.

Ha írunk, ne lépjünk a B tartományba. Már egy 2B-3B ceruza is legalább másfél-kétszer gyakoribb hegyezést igényel.

Keménységmérő készülék

A bejegyzés trackback címe:

https://hb-ceruza.blog.hu/api/trackback/id/tr874859672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása